
ez most egy kis regény lesz annyi minden kavarog a fejembe hogy kikell írnom minimálisan.
ésténylegvége. furcsa mert ilyet soha nem mondtam volna hogy
-tényleg hiányzott nekem ez a nyáriszünet?-
úgy érzem kell ez a három hónap , hogy leülepedjen sok dolog. és lezáruljon a monoton egymásba folyó napok nélkül amik ezt képtelenné tették, mert elmondhatom hogy ez az év volt az életem legmozgalmasabb és eseményekkel teletömött időszaka eddig. sok még a kérdés és kevés a válasz. furcsa lesz kicsit nélkülözni a sok megszokott napokat. a reggelt. a délutánt. az összes embert akivel nap mint nap találkoztam. mindenki szerves háttere volt a hangulatnak anna
k az érzésnek amit nap mint nap újra megalkottunk. és örülök azzal a tudattal élni hogy jövőre már semmi sem lesz ugyanez. most iskolai évekről beszélek természetesen nem naptáriról. minden évnek megvolt eddig a maga szépsége. és varázsa amit ,most kapunk meg hogy már nem vagyunk benne. és valami elképesztő érzés. de valami olyan érzés amitől libabőrös leszel és a hideg is kiráz . pont ilyen. és hogy jövőre mi lesz ? ez érdekel most nagyon. de majd az idő eldönteni. csak egy nyár sok mindent összetud forgatni. elképesztő rengeteg mindent. és talán nem akarom ?! most olyan otthonias minden. szépen berendezve.

de jövőre új lappal mindent elkezdünk. elkezdeni elkezdjük de semmikép nem fejezzük be a régit. a régi dolgokban többet nem keresgélünk opciókat. így volt minden a legjobb ahogy alakult. ha lehetne sem akarnám hogy bármi megváltozzon az elmúlt 9 hónap allatt. tény hogy néha csak voltunk. néha fenekestől felforgattunk mindent. a normálissal szembe szálltunk. harcoltunk a semmiért. sokat röhögtünk csak de úgy igazából. néha a békasegge allatt voltunk. néha a magasban . a rózsaszín felhő is sokszor körültvett minket. de minden történetből valami szép és pozitív a végén kinyerhető volt. néha egészen vicces helyzetet kombináltunk. volt amikor már az álmosságtól képesek voltunk bárhol aludni. . volt amikor kicsit hangosak voltunk. de a legfontosabb a sok sok ember. akik nélkül ez képtelenség lett volna egy ilyen évet késznek érezni. mindenki aki tíznél több szót váltott velünk az ide sorolható. imádlak titeket.
ELKÉPESZTŐ.MEGFOGHATATLAN.
már csak rajtad múlik minden nyár. ! ! ! rádbízom magam.
Hogy meg sem ágyaz, csak díványra, plédre
És rögtön elalszik, felébredsz, nincsen