tegnap este túlságosan is túltettünk magunkon. az elején minden jól alakult. eljött az alig várt Március 10-e. Sacika szülinapünneplése.átmentünk busszal csajokkal hozzájuk. és elkezdődött ez a bizonyos este. alapozás. volt sminkelés,készülődés,táncolás, minden.
kirohangáltunk az udvarra beszélgetni. és olyan dolgokat tudtunk meg egymásról amiket soha nem is gondoltam volna. ott álltunk hatan és rájöttünk, hogy mindenkinek volt már valami tragédia az életében. és mennyire ki lehet jelenteni erősek vagyunk. erősítettük egymást. és főleg, hogy csak Orsi érzi át személyesen azt a helyzetet amiben mindketten vagyunk. nem hittem volna, hogy barátnőim közül bárkinek, de tényleg bárkinek ugyanaz a szituáció.és ettől azt érzem, mintha máris megoszlana ez a teher kettőnk között. azután jött a rosszabbik rész a kis szülinapos nem tudott átjönni velünk ünnepelni. ez miatt nem volt ugyanaz az egész. hatan terveztük. és öt lett belőle. de a pótlás lehetősége természetesen fenn áll. és örülök, hogy nem lett semmi komolyabb baj. természetesen Goldban is voltak történések. de azok már mellőzhetőek. az igazi március 10 hangulat az úgy este 11-ig tartott, és nem tovább. örültem , hogy velük lehetettem !
Saci ! Orsi ! Barbi ! Barbi ! Laura !
és utólag és Boldog Születésnapot Anett! jó volt Goldban látni titeket sok pajtással együtt !