szünetből visszatérve suliba. annyira könnyű volt minden. mintha otthon lennénk. végignevettük a napunkat. első óra felén meg sem jelentünk bizonyos okok miatt. jó volt kevesebbet kapni az agyzsibbasztásból. Ha most nem kéne holnap hajnalok hajnalán felkelnem, nos akkor fogalmam sincs mit csinálnék. jó egy picit velük lenni. elszalad az idő. úgy betölteném azt az ürességet. merem remélni, hogy változni fog idővel.de attól félek ám hogy nem. minden érzelem egy fele próbál irányulni.mintha fogócskáznom kéne a nagy semmivel, amiből remélem , hogy lesz valami többféle sok. szemfényvesztés féle .kicsit sokkal kritikusabban látok mindent és több milliószor szarkasztikusabb vagyok. és még a semmi, is próbál róla szólni. remélem tudja, hogy az őrületbe kerget ezzel. még mindig bosszant, hogy ennyire rád bíztam magam és mikor megkérdezik  mi a problémám annyit kell , hogy mondjak , hogy hiányzol meg ilyesmi.de nem. mintha mindvégig ez lett volna a terv ez első -sziától a vasútállomáson a mai napig. félelmetes. de ki emlékszik mindezekre. lassan átvált az is régi szép időkre. és akkor sok sikert magamnak, akkor is megpróbálom azt a semmit valamivé varázsolni. és nem csak mondani.

köszönöm ezt a csodálatos délutánt Ákoskának.kicsit visszatért a rég. mikor be nem áll a szánk. és csak beszélünk. mintha pár napra meg lettünk volna fosztva egymás furcsa energiájától amiből néha sokat merítek. ki kell mondani , hogyha felnézek valakire a világon az ő. senki más. ő mindig ott van ha kell, mindig próbálok én is ott lenni. és tényleg nagyon szeretem. ki lehet jelenteni. pedig öt hat éve nem hittem volna , hogy létezhet fiú és lány között ilyen szoros kötelék és barátság !

ja plusz pont , hogy a nap is kisütött újra !