2012. május 1.

piros

próbálom felkészíteni magam erre az elkövetkező egy hétre, uttána végre a szóbelin túl már szabad az élet, és semmi idegeskedés.legszívesebben eltűnnék a semmibe, megbeszélni magammal, hogy mit is jelentett az Április, és mit akarom, hogy hozzon a Május. reméllem sok minden megmarad aminek maradnia kell.
az a mosoly, akkor is belémégette magát már sokadjára.csak bárcsak lenne hideg és semmilyen ez a semmi. az így nem túl szalonképes megfogalmazás volt tőllem.

ma kis Ákosozás belefért a teendőim közé, szokásosan elvoltunk az életünkel.sétálunk, beszélgettünk. ő az eggyik legbiztosabb pont az életemben, akiben még a szüleim is jobban bíznak mint bennem.
örülök, hogy kaptam egy ilyen embert, 'testvért' az élettől !

és azután előtted teljesen mindegy mennyire vagyok lelakott, vagy épp smink nélkül szétrombolt fejjel vagyok-e, vagy hogy milyen módban beszélek, hogyan eszek , hogy viselkedem , és mindig is tudtuk egymásról , hogy semmilyen elszámolással, magyarázkodással nem tartozunk a másiknak, és a legtitkosabb és legmocskosabb dolgainkat is megbeszélhetjük elítélés, vagy furcsállás nélkül.
rólam azután senki nem tud annyi mindent mint te !
és , hogy van-e lány és fiú közötti legjobb barátság?
természetesen igen !




megért. bármit mondok neki, bárkivel lehetek bármikor írhatok, ő ott van. valahogy nem kell semmit mondanom, tudja, hogy nyugtasson le. tudja , hogy kell kezelni, ahogyan más eddig soha. ért hozzám. tudja, hogy kell megszólalnia, és mikor. tujta, mit kell mondania nekem, és hogy ezt hogyan tegye. csodállatos.
és azt sem tudtam, hogy ennyire szeretetteljes ember , és hogy ennyire figyelmes.
nem gondoltam volna, hogy lesz valaki akit meglátok és képtelen vagyok nem mosolyogni.
és , hogy a világ legaranyosabb nevetése az övé.
és azt sem, hogy melette ennyivel szebb és élvezetesebb minden egyes nap.
úgy érzem sikerült megtalálni a felé irányított bizalmam a napokban. és már teljes.
úgy érzem, hogy már belémépült és a másik felemnek érzem. ő az aki a kislábujjamtól, az utolsó hajszálamig elfogad, pedig néha tudok furcsa lenni. mindenben támogat, még ha azt mondom , hogy holnap nyusziként ébredek abban is . és tudom, hogy akkor ő lenne az első aki vásárolni nekem egy halomnyi répát.
!!!