szörnyű ez a hét bár még az első nap sem telt még el , bármit hozhat bármelyik perc, de legalább eddig a pontig mindig elbírtam magam foglalni, a szokásos sulis nap, a megszokottakal, a szokásos rutin, a szokásos boldog semittevés, beszélgetés. de ez most valami oknál fogva még ha nevettünk is olyan üresen hatott.mintha csak úgy, lennék. percről-percre élés forma módban. a claudiára meg rávan zúdítva az egész lelkivilágom. hálás is vagyok neki rettentően, hogy mindig meghallgat, és segít. ő az akire az életem is rábíznám a szó teljes értelmében. ő mindig támasz, ő mindig fogja a kezem ha kell. köszönöm barátném.
borzasztó hiányt ..., és a hiány szó ebben a mondatkörben semmit nem fejez ki, de szóval borzasztó hiányt érzek a közelségére, arra , hogy beszéljen, mosolyogjon és olyan vidámnak lássam azt a csodállatos arcát mint Régen.
azt a szabad érzetet szeretném visszajutatni magamnak, amikor a lelkem kireppen a testemből, és a gravitációval dacolva pofon vág minden szabályt. csupán öleljen át a tudat, az a bizonyos önfeledt tiszta öröm, azok a percek amiért érdemes járni ezen a földön. emléket találok belőlled onnan ahonnan nem is számítok rá. a kezembe is benne van az eggyik nap. ilyenkor mégis valami mosolyt csal az arcomra ez az egész.még most is próbálok nem függni tőled , és ellentmondani magamnak. és lázadni az érzelmeimmel szemben. csak egy hirtelen váltás kell amikor kimondom magamnak azt a mondatot, hogy akkor így kapcsoljam ki ezt az egészet a szívemből. ha ezt eltudná hinni a tudatom akkor tudom , hogy képes lennék , ugyanaz az ember lenni mint azelőtt. de az életem lassan olyan lesz mint egy erdő, sok a kifürkészhetetlen gondolat. mehetnékem van de úgy maradnék.a könnyű utat persze mindig könyebb választani , hisz ott csücsül a nevében , hogy könnyű. de ezt sohasem kívántam volna magamnak. kell az a kibaszott nagy felfordulás az életembe, hogy ne tudjak véletlenül se beszürkülni. ha tehetném egész álló nap melleted feküdnék. de nem, nem , nem , nem , nem
túl inspirált lettem manapság. az igazad az igazam elbűvöl a türelem és, hogy mégsem vagyok idegbeteg mint ahogy azt hittem .nem tudok szabadulni Tőled. pedig te már bőven elengedtél és én is. és ennek ellenére itt vagy, itt vagy minden gondolatomban, minden percben. minden órában, naponta többször, legalább ezerszer, annál nem kevesebbszer. minden eggyes mozdulatom, minden szavam, minden tett és lépés, ami az enyém vissza tudom vezetni hozzád. ettől meg a falra tudok mászni.
