nem visz rá a lélek, hogy nap mint nap blogoljak nagy regények formájában. általában rámjön a néhai pillanat, hogy valalamit vessek ide, a semmi közepén, hajnalban egy tökéletesen vagy rosszul ( olyan még nem történt ) sikerült este után, de ahogy jött olyan gyorsan távozik is a gondolata mindennek.meghát muszájból sohasem tudtam eddig semmit, ahogy ezt sem. ja és felettéb unalmas az életemről írni, mert először is minden faszfej olvassa akinek talán nem kéne kettő pedig, az , hogy nincs kettő. és tudod mit kell nekem az a 'bazdmeg' szó kifejezés, gyászolni , megtorpanni, üvölteni tudni kell. és a gyász? az az amikor ma pont, hogy két éve elmentél egy szó nélkül barátnőm, és legszívesebben leüvöltenélek, hogy miért kelett itt hagynod? de te nem tehetsz semmiről. neked eddig kelett itt lenned. velünk, és még mindig köszönöm azt a sok szépet amit megtanultam tőlled, a sok csodállatos emléket, és , hogy részt vettél az életem sok sok fejezetében. nem tudom leírni, mennyire rossz volt elveszíteni . meg úgy ott van az üresség az utcánkban nélküled, emlékszem mindenre. nem tudom hol vagy, neked ez jó-e vagy nem ennél az életnél, látsz-e minket , érzel-e minket , tudod hogy kik vagyunk eggyátalán. ma napsütés voltál az égen. ott vagyok mindenhol.