nem , nem vésztem el csak átalakultam. az előző bejegyzésekben az unalomról és a közép hangúságról  szóló hétköznapok értelmét vesztettek lettek. ezután a sok mindent mondó hétvége után. volt benne valami igazi és különleges. ebben a két napban . én pedig megpróbáltam állni a két lábamon a realitás talaján valahol. elhagytam a régi aggodalmas önmagamat. a két napos lépcsős lelki világ megosztás és élet kibeszélése a barátnőkkel, vagy mondjuk úgy , hogy a Trióval. Az újonnan szemüveges titkárnő Sacóval való esőben , gödörben fekvős beszélgetés után. egyszerűen jól érzem magam és kész. persze vannak dolgok amiktől egyszerűen képtelen vagyok megszabadulni?

miért is? talán a befejezetlenségük miatt. mégis mintha elfelejtettem volna parancsolni az agyamnak és csak sodródom az árral. ami egyszer ad majd elvesz. ez a majdnem két napos esti Kossuth tér, Delelő. kellett. Szükség volt a nyugodtságra, nem arra a pörgős hangulatra mintegy Goldban. hanem oda megyünk ahova akarunk amikor akarunk. és kikapcsolt. Kikapcsolta az agyamat. Van amit elkellet engednem önszántamból. De talán még anno csak rosszkor voltunk rossz helyen, sok múlik a véletlenek találkozásán. mint ahogy a mondatoknak és szavaknak súlya van. nálam meg van egy határ.