Kedves Cintia!

Megtiszteltetés,hogy életedben először Nekem engedted meg,hogy írjak a blogodba!

Az őszintét megvallva nem is tudok nagyon mit írni ide,azt se tudom,hogy miért is mondtam,hogy írjunk a blogodba,azt meg végképp nem tudom,hogy mért vállaltam el,hogy egyedül írok! De azt eltudom mondani,hogy tényleg nagyon örülök,hogy megengedted,és,hogy nekem legelőször.Úgy érzem ezzel is csak előrébb jutottunk egy szinttel a bizalom terén,mivel most se olvasod,hogy mit írok,és még azt is megígérted,hogy akkor fogod elolvasni,ha a hétvégénk alatt lesz 5 perc szünet(?!),amit külön fogunk tölteni.

Bocsi,hogy most erre a 10 percre elhanyagollak,az azért van,mert próbálok úgy fogalmazni,mint ahogy Te szoktál,de nem nagyon megy! :)

Most be is fejezem az írást,mert már csak annyit tudok írni,hogy:

Szeretlek

,de remélem,hogy ezt tudod!

Puszillak:

                                                                                                  Gábor