annyira boldogságos volt ma, utolsó hét, utolsó napok már fáj a fejem a sok sok tanulástól de ma végre vége pár hónapig mindennek. imádtam a mai spontán osztálykirándulást azt, hogy nem kellett iskolában lenni, egész nap főzőcskézni vagyis inkább csak nézni ahogy a többiek munkálódnak, rengeteget enni, és azt, hogy semmi átlagos nem volt a mai napban mintha egy picit a megszokott környezettől mikor mindig rohanunk minden fele elszakadtunk volna és semmi szarság nem volt jelen. csak beszélgettünk, nevettünk, fetrengtünk szó szerint a semmi közepén és elrepült az idő felettünk hiányozni fognak azért a hétköznapok így együtt. mindenki külön személyiség mégis annyira össze vagyok kovácsolódva, hogy ki lehet mondani, hogy rég egymás második családja vagyunk. nincsenek titkok, kibeszélések, gonoszkodások csak sok sok jó és pozitív dolgok . 
más felől nézve a napjaimat... örülök mikor valaki egyszer csak betoppant a semmiből és mintha már ezer éve ismerném mindent de mindent elmondhatok, elmondhat és mintha egy nagyon jó testvér találtam volna most meg ebben az elmúlt rettentő kevés időben.