úgy döntöttem , hogy még a mai nap folyamán átváltom a blogom alap színét valami módon pirosas hangulatúra. beleszerettem ebbe a színbe.kicsit vegyes napom volt. olyan érzelmi hullámokban változó. néha annyira jó lenne ott lenni minden nap a lányokkal hmg-ben, annyi sok boldogságot adnak a puszta jelenlétükkel át nekem , hogy az kifejezhetetlen, mint ahogy az is hogy mennyire közel érzem magamhoz őket annak ellenére, hogy kijelenthető az , hogy borzasztóan keveset látjuk egymást.sajnálatos módon. azonban persze ellentmondásos helyzet, de imádok ott lenni ahol vagyok már lassan három éve. a kilenc tagú osztályom.a lépcsőzös szünetek, a sminkes órák.és persze barátném akivel mintha össze lennénk kötve. meg ha azt mondja valaki , hogy 'közgé' eszembe jutnak Lacikáék, Zoli, akikkel is vannak ottani emlékek régről, a mai napig. akkor a haverjpajtások akik mindig fel-le rohangálnak a lépcsőn az osztályterem és pingpong asztal között. imádom ezt nézni. félek , hogy egyszer vége lesz ezeknek a hétköznapoknak, és belecsöppenünk abba amit már annyiszor átterveztünk Clauval. már túl otthon érzem magam . kicsit regényt írok most de annyi érzés van bennem. meglepődök azon is, hogy mennyire változnak a dolgok.  igen találkoztam .vele. egyszer-kétszer mások mindent beleláttak természetesen ebbe, de érzelem-mentes vagyok. ezt így lemerem írni. hajszálhíjján. tisztáznom kell ezt az egész történetet. sürgősen. nem akarok tovább őrlődni a két véglet között.