kora reggel van, és végre hűvös. egész este nem aludtam. képtelenség. sohasem írok ilyen hamar blogot, de most valami zaklatott állapot elkapott. harmonikusan csak a jelentéktelen szöveg jön. de a gondolkodás menetembe akadt, az a tény, hogy lassan két éve, hogy elmentél. végig néztem a képeidet,és újra megéreztem azt az űrt amit itthagytál nekem, a hétköznapokat persze kiszínezi a szeretet, és más emberek, de ez a lyuk a lelkemben feketén és üresen áll. és mondhatja bárki, hogy te itt voltál és leszel a szívünkben mindig. nekem ennél több kell. azt akarom, hogy bármikor átrohanhassunk egymáshoz, együtt legyünk a nap minden órárjában nyáron , ahogy azelőtt. bújocskázzunk ahogy utolsó nap. napozzunk és olvassunk ki 50-en újságot, elmerülve az életünk akkori nagy dolgaiba. de mindig máshol jelensz meg, most épp egy szép felhő vagy az égen. boldogság az életemben. és tudom, hogy néhány embert te küldtél az életembe, hogy valami belőlled itt legyen velem. Tudom ! hiányzik a mindig minden jó lesz felfogásod. a csodállatos mosolyod és minden ami te voltál, vagy ! és ahogy azt súgod nekem, hogy mindenki aki fájdalmat okozott nekem zárjam ki az életemből. megis fogom tenni.  ijesztő, de érzem , hogy itt vagy. - rövidke érzelmisík bevezető. de hé még előttem áll az egész nap ! még írok (: