Annyira jó érzések vannak bennem. Büszke vagyok magamra, hogy pár nap elteltével de újra és újra megjön a kedvem ahhoz, hogy írjak.Örülök, hogy már csak pár nap van hátra és tényleg mindennek vége.Más szemszögből pedig maradnék én még ameddig csak lehet.Mi hatan lányok az osztályban valamilyen módon össze vagyunk kötve. Egymással éltünk együtt 5 éven keresztül.Ki vettük egymás életéből a részünket amennyire az csak lehetséges.Minden egyes apró titokkal és történéssel.Nem hinném, hogy találni fogok ilyen tökéletes sors adta lehetőséget az életben az emberi kapcsolatok terén.Mert ez egy hatalmas ajándék, hogy így létezhettünk nap mint nap. 

Olyan könnyen összetudnak törni a dolgok, talán túl könnyen. Építgetsz,elképzelsz, érzel cserébe ott van feltölt,álmokat ad,kitölt téged és olyan könnyen megtudsz csúszni a dombtetőn le oda ahova képtelenség megállni de én úgy érzem, hogy a világ legstabilabb hegyén állok, a legerősebb kezek között, és ez az érzés ez olyan amit csak a legszebb álmaidban mersz csak átérezni és hinni benne.Rengeteget változtam, a kezdetek előtt én nem hittem ennek a létezésében és annak az esélyében, hogy ilyesmi megtörténhet.Ezek előtt minden csoda erős túlzással de három napig tartott. Ez pedig változatlan, napról napra megújul,formálódik,kitölt és boldogabbá tesz.

Amúgy amilyen vegyes szálakon indult el a hétvége olyan jó és lusta vasárnap volt a mai. Pénteken lenéztünk Delelőbe Dórikával.Rég beszélgettünk, rég voltunk együtt és be kell ismerjem kifejezhetetlenül hiányzott. Jó érzés, hogy akármennyire idő eltelik mintha a legnagyobb bizalmasom ülne velem szemben a pad túl oldalán.